Közlemény
Tragikusan későn, nyolcvankét éves
korában, a teljes déli sötétség beállta előtt,
kettőezer-huszonegy áprilisában
meghalt Takács Zsuzsa költő.
Élete főművének tekinti, nyilatkozta
nemrég, hogy nem szegte meg az ötödik
parancsolatot, és nem vetett véget
önként az életének.
Milyen kutya vonyít?
Anna emlékére
Milyen kutya vonyít?
Miféle udvaron?
A Szüntelen Kutya
a lélekölő udvaron.
Meghaltál talán,
vagy élsz, ahogy hiszem?
Vonyítok velük mégis,
cifrázom szüntelen.
A játékos
Nyilvánvaló vereségünk után,
amikor legjobb reményeink
elvéreztek, kihűl a szívünk, úgy
nézünk szét a csatatéren, mint egy
zöldposztós terepasztalon,
s félünk, hogy nem lesz
következő alkalom –
tekintetünk mímeli mégis az ön-
magunkba vetett bizalmat.
A régi díszletek
Ez meg hogy lehet?
Ki tolta ide őket? Hogy nem
őrül bele a hősnő és a hős,
hogy kezdődik mindig az első jelenet.
A csizma a régi kocsmába lép.
Elhangzik lidérces párbeszéd.
A vigasztalan folyosón
„Épp most beszéltem veled.
Felhajtottam egy konyakot, aztán
kimentem a sötét teraszra.”
(Kertész Imre – levélrészlet, 85. 05. 26.)
A vigasztalan folyosón kimentem a sötét
teraszra. Pár percig szemeztem a holddal.
Éles sarló… a kalapács még hiányzik mellőle.
Képzeld, azóta ott világít újra, negyven
év se kellett. Elszórtan itt-ott szögek
és deszkák. Temetés készül itt talán?
Kerítés? Stadion? Szálloda? Karám?
Fátyolosak a hegyek, írod, de nem
részletezed, miért. Búcsúzni jöttek volna?
Szép reményeink – mondják –, Isten
veletek! – s felhőkkel utolsó könnyüket
itatják. Vagy legyünk realisták?
Szomjaznak a fák, lombjukat hullatják.
Elszórva itt-ott szögek és deszkák.
(Megjelent az Alföld 2023/9-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Imreh Sándor munkája.)
Hozzászólások